Dr.Keserû Katalin - Kopasz Tamás papírra készült munkáiról

Az 1992-es váci katalógus szigorú képválogatásával, és ugyancsak szigorúan tudományos szemlélettel írt bevezetõjével ( Bárdosi József ) véglegesnek, zárt egységnek látszott, olyannak amit vétek folytatni, azaz új mûvekkel elbizonytalanítani a már kodifikált értékek rendjét. A munka folytonosságát biztosító, folytatását elõsegítõ alkotásra invitáló mûvésztelepek azonban - ahol az elmúlt három évben a festõ dolgozott - új kiállítás igényét érlelték meg, aminek idejét gondosan választotta meg, Kopasz Tamás ( vagy ha tetszik, idõpont választása klasszikus iskolázottságra, öntörvényû mûvészi életút pontos ismeretére utal) : egy új problematika illetve saját festõi problematikájának új festõi megközelítése nyert megoldást. Másképpen mondva : festészetében vissza-vissztérõnek ( s így állandónak ) mondható az érzelmi telítettség és a képalkotás egymást hitelesítõ viszonya, mely nem ismer esztétikai szabályokat, s így gátlástalanul stagnál a  "rosszaság " fokán, noha a rossz mindig, stádiumonként új és új módon jelentkezik.

Mára ilyen móddá vált a festékanyagok kizárólagos használata, a festõinek mondott eljárások( ecsettel illetve tubus- ból festés ), a festõi eszközök ( a vonal és a folt) alkalmazása: a klasszikus modernizmus módszerei tehát - szemben a faktúrális anyaghatásokat bõséggel kihasználó korábbi mûvekkel. A klasszicizálódást azonban megakadályozza az imént felsorakoztatott anyagok, eljárások, eszközök velejárója: a festõiség azáltal, hogy direkt  "rossz" .

Kopasz freiburgi sorozata korábbról ismert finom, levegõs, könnyed és esztétikus gesztusképek folytatásaként indult (King-Kong -képek ). Majd váltakozó sûrûségû festõi - személyes indulattal tömte meg a képfelületet (ez az ecsetmunka), amit képpé kerekített tubusból kinyomott festékvonalakkal.

Ismert nagy akcionista képei a 80-as években tárgyias ( nem festõi) elemeikkel az újfajta, nyitott képtípus enyhén irónikus variációi voltak mûvészetünkben, az "új kép" megjelenése idején. Mai képeit a személyes gesztus, az expresszió igénye hozza létre, a közvetlen elõzmények: a Pajzsok és Vér-képek zárt és nyitott tereinek egybeolvasztásával, pontosabban az állandó kettõsségük okozta feszültséggel.

E papírra, akrillal festett képek gesztushálója is -mint említettük- két rétegû, de sosem ugyanaz. Még ha gondolnánk is Korniss Dezsõ Illuminációk sorozatára, hol a hasonló, zárt ovális (fej)forma változatlan struktúráját naplószerûen, lapról lapra más-más, a felületen zajló festõi események töltik ki, ezt a hasonlóságot a különbségtételhez lehet alapul venni. Kopasznál, ma, nincs viszonyítási pont (forma vagy rendszer) . Minden mûvén annak az egynek saját struktúrája születik meg, melyek különbözõ érzelmi fokozatok -ahogy mondja: hõmérsékletek - hordozói, mely érzelmi fokozatokból szubjektív perspektívát (tereket) teremt. A folyamatosan áradó festõi felület maga a lét intenzitása, foltszerûség jellemzi; a foltok koherenciáját a festés ritmusa, nem esztétikai viszonyuk teremti meg. Azonos érzelmi telítettséget hordoz az erre kerülõ, zárt formavonalba sürített artikuláció, ami mint védõ pajzs vagy sisak jelenik meg az arc elõtt, holott megduplázza, éppenséggel kiemeli, "megszemélyesít", egy formapillanatba koncentrálja a folyamatosságot, egészen addig, míg az utolsó képeken (pl. Álom) vonal és folt egynemûvé válik, megtartva a kettõsségben rejlõ ismétlés fokozó erejét.

Közömbösnek látszik, hogy Turkuban (ill.Ulappában) vagy Worpswedeben készültek-e Kopasz mûvei. Kizárólag arra fordít gondot, hogy minél szembetûnõbben adjon hangot az érzelmeknek, a szubjektumnak, narráció és esztétikai mérlegelés nélkül, ironikusan. Ezzel ad sajátos rangot a személyesnek, korunkban, amikor az érzelmek más módokon is (az emlékezés, a konceptualizáció esztétizáló vagy anti-esztétizáló módszereivel) a mûvészetben elõtérbe kerülnek.

Elhangzott 1995 december 2.-án, Duna Galéria