Ha feltételeznénk, hogy Gaál, Kopasz és Szurcsik festményei egy hatalmas agynak a termékei, akkor nagy valószínűséggel azt találnánk, hogy ennek az agynak különböző részei hozták létre ezeket a műveket.

Kopasz Tamás festményeinek előképei, minden bizonnyal az úgynevezett öreg, vagy régi agy teremtményei. Az agynak ez a területe az agy legősibb, a törzsfejlődés során legkorábban kialakult része. Itt, e területen zajlanak a legelemibb funkciók, zsigeri folyamatok, amelyek vizuális képződményei még semmit nem akarnak közölni, létük a puszta, szinte üresnek tűnő valóság sűrítmény. A legősibb és legrégebbi, a legmélyebben lakozó dolgok még nem is emberiek, sőt, még nem is állatiak, hanem földszerűek, a csupasz, élettelen anyag spontán formarendjei, vagy inkább formátlan kitörései. Ez a képzelt agy, ebben a részében nem differenciál, nem osztályoz, csak a legelemibb, primér funkciókat látja el. Szabályozza a spontán létfolyamatokat, a légzést, a vérellátást, az egyensúlyi állapotokat, az egyszerű formák és színek észlelését. E terület szolgálja ki az agy más területeit, a bonyolultabb műveleteket, ugyanis az agy egymásra épülő struktúrái elkerülik a felesleges, sok energiát elpocsékoló kétszereződéseket. Az eruptív indulatok és reagálások hatalmas, pászmaszerű képződményekben jönnek létre, amelyek nagy tereket és felületeket igényelnek. Az itt kiállított Kopasz képek nézéséhez, felfogásához, feldolgozásához és értelmezéséhez csak a legteljesebb elengedettségen  keresztül tudunk eljutni, miután kikapcsoltuk a különböző, bonyolultabb gondolatainkhoz kapcsolódó belső képzeteinket. E képek egy olyan hatalmas, képzeletbeli printer nyomatai, amely közvetlenül, egy óriási kábelköteggel kapcsolódik a régi agyhoz, hogy ennek révén minden átírás és finomítás nélkül, direkt módon törjön felszínre a mélyen zajló folyamatok ilyentén leképeződése.

Gaál József képei e képzeletbeli agy középső részének a termékei. Az agy e területe a felelős a mélyebb, de már emberinek számító, lelki folyamtokért. Itt zajlik az ember ősi képzeteinek, az úgynevezett ősképeknek a tárolása, és ide lökődnek fel a régi, vagy öreg agynak azok a teljesen váratlan és kiszámíthatatlan megnyilvánulásainak jelenései, amelyek - ma még megmagyarázhatatlan módon -, képszerű formát öltenek. A kollektív tudatalatti is e mezőben tárolódik, működik és fejti ki hatását. Az emberiség ősi tudásának összesűrűsödött lerakódásai, amelyek már a tudat kialakulása előtt is jelen vannak a testben, akkor is, amikor az még csak néhány sejtből áll. A génekben tárolódnak és öröklődnek nemzedékről nemzedékre ezek az elemek, amelyek nem is mindenki számára nyilvánulnak meg. A sokaknak gyakran láthatatlan, szóban is megfogalmazhatatlan  jelenségeknek, lelki görcsöknek, vagy egyszerűen csak megmagyarázhatatlan érzelmi állapotoknak tetsző dolgok bizonyos emberek számára mégis képszerű formát nyernek. A legtöbbünk számára csak sűrű, megfoghatatlan lelki masszaként, vagy agyat és szemet elhomályosító ködként érzékelhető tartalmak az ő számukra képekként értelmeződnek. De nem csak a kollektív tudatalatti őrző helye ez, hanem a személyes sorsok, az egyéni tudati mélységek, a sokunk számára teljesen ismeretlen, rejtett területek helye is ez a középső rész. Olyan ösvényeken járhat az, aki erre a szintre leereszkedik (van, aki mélységes mély kútként írja le ezt a vidéket) amelyek bizony félelmetesek és elrettentők. Gaál fészbuk oldalán egy ma reggeli bejegyzés Polanski Iszonyat  című filmjéhez hasonlította a kiállításról feltett fotó, benne keltette élményét. Tehát a megfogalmazhatatlant kell képileg megformálni annak, aki e rettentő sötétbe merészkedik, sok bátorság és elszántság szükséges hozzá. Álmaink filmkockáit látjuk néha kimerevítve, olyanokat, amikből inkább menekülve felébrednénk, miközben monumentális gólemek tornyosulnak felénk, de az is lehet, hogy ezek az álombeli óriások, gólemek, mi, saját magunk vagyunk.

Szurcsik József képeinek előképei a fenti példák nyomán minden bizonnyal e képzeletbeli agy homloklebenyében, avagy az új agyban jönnek létre. Az agy e területe már a legbonyolultabb mechanizmusokkal is képes foglalkozni. E terület a felelős a közösségben való létezés szabályozásáért, a magtartás minták létrehozásáért és gyakorlásáért és általában a szociális működésért. Természetesen az új agy is szoros összeköttetésben áll a közép aggyal és az ős aggyal is, sorba kötve, tehát áttétellel, és direkt módon is. Ez azt jelenti, hogy ez a koóperatív funkciókkal ellátott terület szabadon választhatja meg a működéséhez szükséges legrövidebb és leggazdaságosabb utat, tehát hogy a pillanatnyi helyzetnek megfelelően milyen csatornán szerezze be a szükséges segéd információkat, vagy mintákat. E terület bizonyos, saját maga által előállított sémákkal dolgozik, hiszen folyamatosan modellezni kell a számára felmerülő helyzeteket. Az egyénnek a közösségben betöltött szereplése (élete) egy olyan (persze életünk során folyamatosan változó) álarcot kíván, amelynek viselése egyrészt sok kellemetlenségtől megvédi viselőjét, másrészt megkönnyíti az egyes elemek közti kommunikációt. Az ember olyan lény  - és ezt tudja a homloklebeny is -, hogy nem mindig egyforma, tehát nem mindig azonos Önmagával. Bizonyos szituációban így viselkedik, másban pedig máshogy, tehát nagyon gyakran a helyzetekbe szorítva találja meg azt a pillanatnyi stratégiát, amelyet akkor éppen képviselni érdemes. Az új agy tulajdonképpen egy hatalmas könyvtár, amelynek egyik jellemzője a rendezettség és e rendszerezettség. A polcokon olyan dobozok sorakoznak, amelyek a társadalmi szerepek és helyzetek számtalan variációját tartalmazzák, így aki sajnál sok energiát fordítani a szabadon hozott döntések sorozatából álló életre, az könnyű módon válogathat e dobozok nyújtottá széles választékból. Általában ez utóbbi fajta embertípus egyedeiből jön létre a tömeg, míg a többiek, akik kevésbé szeretik az előre kitalált és legyártott sémákat, azok egyéni, bár kockázatosabb utakon járva próbálják leélni életüket. Barátaink, Józsi, Jocó és Tamás közéjük tartoznak, figyeljük szertettel próbálkozásukat./Kishonthy Zsolt művészettörténész megnyitó szövege/