Semmi sincs rendben
- Kopasz Tamás munkáihoz -

A Kopasz Tamással folytatott telefon-beszélgetések többségét zenei aláfestés kíséri. A múltkor például barokk muzsika szólt Kopasz háta „mögött”. Bach. Bach, akiről Fodor Ákos a Két hanglenyomat című versében a következő gyönyörű megállapítást teszi: „BACH / Minden rendben van.” Mi mást fűzhetnénk hozzá, ez így rendjén is van, miként rendben van a négysoros másik kitétele is: „MOZART / minden rendbejön.”
Igen, ám, de a Bach-verssorral kapcsolatban adódik a kesernyés poén, persze, hogy minden rendben van, amíg Bachot hallgatunk. Ez ennek a muzsikának a gyönyörűséges csapdája, szomorú, de csodás lényege. Azt a látszatot kelti/keltheti, hogy a muzsikusból kiáramló zene önmagán túl a tökély fundamentumára épült világra is rámutat. Sőt még azt is elhiteti a gyanútlan hallgatóval, hogy a művész úgy veszi le az égi szférákból a harmóniákat, mint más a befőttet a kamrapolcról. Holott még egy Bach formátumú művész sem mentesülhet az alkotói folyamat nehézségei, kínzó gyötrelmei, és persze a környezet megannyi gátló effektusa alól. Vajon mi dolguk lenne akkor a művészetpszichológusoknak, művészettörténészeknek, művészetszociológusoknak? Megannyi sima, egyenes pályát leíró életmű. Csupa unalom. De hál’ istennek nem így van, nem elég egy nagy, mélyről jövő sóhaj a múzsa felébresztéséhez. (Koronczi Endre médiaművész nyilatkozta a minap egy tévés interjúban, hogy a múzsa igen ritkán, talán soha, viszont a kamera annál gyakrabban vele van.)
Kopasz Tamás művészete látszólag éppen ellentétes előjelű Bach művészetével. Vitatkozik, felesel vele, cáfolni igyekszik Bach csodás hamisságát: sehol a lélegzetelállító, gótikus katedrálisok reminiszcenciája, melyet szívesen állítanak párhuzamba Bach zenéjével. Vitatkozik Bach művészetével, miközben művészete ebből a zenéből (is) táplálkozik. A zene személyessé és jelen idejűvé lesz Kopasz által, mellyel együtt kimondatik: semmi sincs rendben. Ezt húzza alá, ezt erősíti fel voltaképpen Bach és Handel fenséges muzsikája. Kopasz minden munkája erről szól a nyolcvanas évek óta, olyan elvont, absztrakt szinten, akár a zene, még akkor is, ha a sorozatát éppen nem Bachnak és Handelnek ajánlja, mint itt, az És-ben bemutatásra kerülő Barokk-sorozat-ot (2006). Kopasz sok kulturális, művészeti jelenségben megmerítkezik, kivált a zenében, és az így nyert tapasztalatot új hevülettel, új látásmóddal, rendkívüli dinamikával tárgyiasítja. De ez a semmi-sincs-rendben, mégiscsak rendben van, ez élteti, ez inspirálja, hajtja tovább a művészt, hiszen akárhogyis, sem a történelem, sem a művészet nem ért még véget. Kopasz következetesen adja tudtunkra harcos és nyughatatlan gesztusait, melyek soha nem engedhetik meg maguknak a csapongás luxusát, mindig a láthatatlan centrumot, az örök problémát, a semmi-sincs-rendbent, s vele együtt Bach minden-rendben-van zenéjét is körül írják, valahogy úgy, ahogy Hajas Tibor saját testét a húsfestményeken. Ez a körülírás hol egy lazább, hol egy tömörebb szerkezetű kompozíciót hoz létre, hogy aztán a tér síkjában rögzített mozdulatkötegek a halhatatlansággal kacérkodjanak. A továbbélés lehetőségét az is erősíti, hogy Kopasz sorozatokba rendezi művét, mint komponista a hangokat. Ugyanakkor ez az építkezési mód abból a nyughatatlan kétkedő és kérdező művészetből, a művészi alaphelyzetből is következik, hogy nem festhető meg a tökéletes műalkotás, nincs pont a folyamat végén, sőt csak a folyamat van. (Vajon Bach milyen képeket festett volna?) De ez a felismerés, létmegélés Kopasznál műfaji, technikai sokszínűségben is megnyilvánul. Néma hangeffekteket hordozó gesztusait olaj/vászon képeken, grafikákon (litográfia), de fémszobrokon is rögzíti. Sőt a néma gesztusokat zenei hangokban is életre kelti, Kopasz Tamás a zenei önkifejezést is felhasználja a művészi programjában. És akkor újra visszatértünk a zenéhez. De most a zene helyett szólaljanak meg a képek!

Hemrik László,művészettörténész

Megjelent az Élet és Irodalom LI.évfolyam 14.szám,2007 április 6.-án