Muladi Brigitta

Barokk

Kopasz Tamás műveit soha nem a külső művészeti változásokhoz való igazodás határozta meg, hanem a személyisége mélyéből építkező munka, saját alkatából merített stílus. Magatartását konzekvens stratégia jellemzi, amelynek folyamatáról sorozatcímek tudósítanak. A barokk, amely tudatos életműépítésének aktuális szakaszaként jelenik meg, ebben az esetben nem a képzőművészeti stílusra, hanem a nagy zenei korszakra utal.

A barokk zene valódi jelentősége után kutatva, amellett hogy szeretem, hallgatom és magától értetődőnek tekintem a meglétét, számomra meglepő fordulatok derültek ki róla. Például, hogy zenei műnyelven generálbasszus- vagy continuo-korszakként is emlegetik, s hogy mint a nagybetűs klasszikus alapkorszak, a zene történetének egyik legjelentősebb időszaka. A barokk zenében is kimutathatók a barokk képzőművészet és irodalom stílusjegyei: "ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hirtelen, váratlan tempómódosítások". A barokk a legnagyobb formaalkotó korszak, amelyben olyan zenei formák és műfajok alakultak ki, amelyek ma is érvényesek. Az énekes és a hangszeres zene, illetve a vokális zenén belül a szólóének és a kórus szétválása itt kezdődött el. Létrejöttek a csak egyes hangszereket foglalkoztató kamaraegyüttesek, kialakult a több hangszercsoportot magában foglaló zenekar, melynek felépítése a mai szimfonikus zenekarok máig érvényes alapmodellje.

És ami tényleg csak egy személyes megjegyzés, hogy ebben az időszakban maximálisan hittek a zene boldogító hatásában.

A kis zenetörténeti kitérő után térjünk vissza Kopasz Tamáshoz. Korábbi ciklusaival végigjárta a művészet stációit az "archaikustól" a "reneszánszig". Aki ismeri a munkásságát, annak is új ez a nagyméretű festményszéria a korábbi szobrászati, grafikai munkái mellett. Ez a különös hangulatú olaj/vászon-sorozat Bach és Händel zenéjének hallgatása közben a festőben kialakult lelkiállapotnak a vizuális, képi megfogalmazása. A két zeneszerző a barokk zenetörténet eltérő személyiségű figurája. Mindkettőjükre jellemző a szélsőséges hatáselemek keltette feszültségek használata, a szenvedélyesség, drámaiság, a mozgalmasság, a dinamika, de míg Bach befelé forduló, spirituális, drámai, kissé konzervatív egyéniség volt, addig Händelt a korszakban divatos, könnyed, "olaszos" muzsikája "trendi" művésszé tette. Noha Kopasz Tamás ezt a személyiségkülönbséget nem tartotta tudatosan szem előtt, mégis a két sorozat különböző megjelenése ennek a ténynek a mély megérzését mutatja.

Persze a művek létrejöttében nemcsak a két zeneszerző alkotásai játszanak szerepet, nemcsak a barokk zene komponálja a képet, hanem a művész előző periódusainak tapasztalatai - és ami nem nyilvánvaló, az az egyáltalán nem klasszikus zenei hatás, a saját, abszolút kortárs, kísérleti zenei kompozíciói. A zene hangjai idézőjelben "csak" elősegítik a belső önfelszabadítást, megteremtik az elemi gesztusok létrejöttének lehetőségét, amit a festő megragad.

Kopasznak az egyéb, a zene ihlette műveire is jellemző - a barokk műalkotásokhoz hasonló hatás - a szenvedélyes gesztusok keltette kavargás, kaotikus zsúfoltság, ami hosszas szemlélődés után átalakul, és feltárulnak bennük a megnyugtató finom gesztusok, a harmonikus részletek, és most nekem úgy tűnik, hogy a művész az eddigieknél is teljesebb, kiegyensúlyozottabb korszakát éli. A komor színek, a drámai mélységű festékpászmák színesebb és derűsebb ecsetfutamokká változtak át, a kompozíciók letisztultak, és ha nem haragszik meg a művész, magasabb esztétikai minőséget érnek el. Forgács Éva kifejezésével élve ezen a kiállításon ritkán megvalósuló "személyiségazonos" művészetet látunk.

(Kopasz Tamás kiállítása az Inda Galériában november 16-ig tekinthető meg.)

Élet és Irodalom 51.évfolyam 44.szám,2007 november 5.