Tisztel Hölgyeim és Uraim!

Nagy öröm számomra, hogy ezen a szép és hamisítatlan nyári napon Önök ezt a kiállításmegnyitót választották szabadidejük hasznos eltöltéseként,
itt Balatongyörökön, hogy ezen a kiállítóhelyen találkozzanak az absztrakt festészet darabjaival és jeles alkotójukkal Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festőművésszel.

De ki is valójában ez a művész?

Kopasz Tamás 1958-ban született Szegeden.
A középiskolát is Szegeden végezte díszítőszobrászként a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában.
(Én itt ismertem meg egyébként a művészt, egy szakon tanultunk.)
1977-81-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult festő szakon.
Ezután már a Fiatal Művészek Stúdiója tagjaként aktívan részt vett a képzőművészeti életben.
A kilencvenes évek elején önerőből megalapította a MŰ-Terem kiállítóhelyet, ahol hazai és külföldi alkotókat juttatott bemutatkozási - megmutatkozási lehetőséghez.
Itt időről-időre kortárs művészeti kiállításokat, eseményeket szervezett és mutatott be.
A kilencvenes évek közepétől folyamatosan vesz részt a művészet oktatásában. Tanított szakkörökben és középiskolában, jelenleg pedig az egri Eszterházy Károly Főiskola docense.
Tagja több professzionális művészeti egyesületnek.
2008-tól a Nemzeti Kulturális Alap képzőművészeti kuratóriumának szakkurátora.
2010-től a Gébart-Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepet is vezeti.

Eddigi munkásságát több ízben díjazták is:
1987-1990 Derkovits-ösztöndíjas volt.
1989-1990-ben az Egyesült Államokbeli Pollock-Krasner Foundation munka-ösztöndíját nyerte el,
Még ugyanebben az évben A Barcsay Alapítvány díjazottja lett,
és Budapest fővárosi ösztöndíjasa volt Münchenben.
1993-ban ismét a Főváros ösztöndíjasaként Salzburgban dolgozott, majd
1995-1996-ban a DAAD ösztöndíjat ítélte oda Kopasz Tamásnak egy független zsűri, amivel a németországi Worpswedében dolgozhatott. 
2000-ben Munkácsy-díjat kapott,
2003-ban Budapest fővárosi ösztöndíjjal Frankfurtban járt.
2004-ben Hungart-ösztöndíjas lett, majd 
2006-ban Római ösztöndíjjal járt tanulmányúton Olaszországban.

De térjünk vissza ide, Balatongyörökre.

Ha körbetekintünk a falakon, jól látszik, hogy ez a művész munkáiban nem a figuralitást célozza, és nem is az ábrázoló művészetet műveli.
Általában, ha meggondoljuk, nincsen könnyű helyzetben a néző, ha nonfiguratív művel, absztrakt festménnyel találkozik.
Sokan úgy gondolják, hogy "nem értek hozzá" vagy "távol áll tőlem" a nonfiguratív, a gesztus, az absztrakt.
Vannak, akik egyenesen ellenérzéseket táplálnak az efajta művek iránt, sőt olyanok is akadnak, akiket kimondottan felbőszít az absztrakció.

Ezt illusztrálandó, engedjék meg, hogy idézzek egy kiállítási vendégkönyvből:

"... a három hónapos kisunokám csukott szemmel jobbat maszatolna, mint ezek a vackok itt!..."
vagy
"...a kutyám bármikor, különb képet festene a farkával..."
vagy
"...jobb lenne, ha a művész inkább elmenne kapálni, az legalább hasznos lenne!"
vagy
"Ki kérem magamnak! Egyszerűen borzalmas! Ha ez a művészet, akkor egye meg a művész, amit főzött!"

Azért nem ennyire egyoldalú a közönség értékelése.
Nagyon sokan szeretik is ezt a fajta művészetet.
Széles körben gyűjtik is, vannak, akik egyenesen rajonganak egy-egy absztrakt műért.

Ismét idézek a vendégkönyvből:

Fantasztikus" Micsoda színek! Micsoda erő!"
vagy
"Ezt nevezem művészetnek! Csupa nagybetűvel"
vagy
"Hihetetlen, hogy egy ecsettel, festékkel és vászonnal milyen gazdagságra képes egy művész! Irígylésre méltó!"
vagy
"Elképesztő! Csak a legnagyobbak képesek erre! Gratulálok!"

Nem szeretnék igazságot tenni az ítéletosztók között, de be kell vallanom, hogy én kimondottan kedvelem az absztrakt műveket. Egyes alkotások szórakoztatnak, kikapcsolnak, mások inspirálnak és elgondolkodtatnak. Én magam ugyan figurális műveket készítek, mégis (vagy talán pont ezért) kimondottan szeretem az absztraktot.
Így nem véletlen, hogy Kopasz Tamás képeit is fontos műveknek tartom.
Pontosabban fogalmazva Kopasz Tamás művészetét, annak egészét tartom fontosnak.
Hogy miért?
Mert ezek a képek nem elnyomnak, hanem éppen, hogy felszabadítanak.
A sokszor szertelen gesztusoknak tűnő kéznyomok, emberi mozgáslenyomatok, erővonalak vagy energiák az értelmezések kényszere nélkül áramlanak egyik képről a másikra, egyik befogadóból a másikba.
Igazolást adnak a "csak akkor és csak ott" megismételhetetlenségére.
Azért fontosak ezek a művek, mert világosan látszik, hogy az ember jelenléte
és fizikai viszonya a környezetével feloldhatatlan feszültséget okoz ugyan, de szükségszerűen a festés maga feloldoz a kényszerek, a konvenciók és az emberi viszonyok szorításából.
Fontosak ezek a képek, mert nem bíz a véletlenre az alkotó semmit. Ha igen, az a szándékai szerint következik be, vagy a kiszámított véletlen szabadságketrecén át mutatja meg önmagát, vagy az anyag saját szabadságából származó véletlennek tűnő nem véletlen effektusként jelenik meg a vásznon.
Jelen esetben a vásznon, vagy fatáblán.
Elárulom, hogy a művész, Kopasz Tamás nem csak fest,
hanem szobrokat is készít acélból, üvegből, porcelánból, gipszből, terrakottából és mindenből, amihez kedve van.
És egyébként is mindig azt csinál, amihez éppen kedvet kap.
Ezen a kiállításon, mint egy kis "retrospektív" kiállításon a különböző időszakaiból, szabad időszakaiból láthatunk válogatást.
A szabadság képeinek nevezném ezeket a műveket.
Pont ezért érdekes az absztrakt művész alkotói attitűdje, mert sokkal nagyobb szabadságot élvez a munkája során, mint a figurálisok. Nem kötik a konkrétumok elvárásai.
Kopasz Tamás műveiben éppúgy tud gondolati lenni, mint anyagi vagy tárgyi.
Éppen annyira tud elméleti lenni, mint ösztönös.
Éppúgy érzéki vagy indulatos, mint gondolati.
Ez a fajta alkotói szabadság így Kopasz Tamást is elragadta és sodorja magával már egy ideje.
Élvezi a művész nagyon, hogy a valóság összefüggéseivel szinte egyáltalán nem törődik, ráadásul a szokásos formákat a maga módján bontja meg, alkotja újjá vagy újakat gyúr az előbbiek helyett.
Megteszi, hogy olykor lényeges tulajdonságokat emel ki, ezekkel operál, szétzúzza őket és újra formálja.
Lényeges elem továbbá munkáiban az elvonatkoztatás, olykor az elkülönítés vagy éppen az elvonás.
Kopasz Tamás nem mesél a képeivel, nem mond történeteket, nem illusztrál.
De érdekes módon számomra minden beszédnél világosabban, pontosabban, nyíltabban mutatja meg önmagát. Igen, legbelsőbb énjét tárja elénk.
A kép, amit a falra akasztva látunk, bár gesztusok sokaságából rajzolódik és anyagban realizálódik, mégis a múlt, az alkotó ember kreatív múltjának egy darabja lesz.
Kopasz Tamás is, mint minden műtárgyalkotó ember átéli "az eddig még sohasem volt" dolog létrehozásának varázslatos élményét minden kép vagy szobor elkészítése során.
Az alkotás során pedig a katarzistól a közömbösségen át, az indulattól a megnyugvásig szinte mindent átél, megtapasztal és túlél az alkotó.
A születéstől az elmúlásig, a haragtól a szeretetig, az irígységtől a bölcsességig, a semmitől a mindenig, a mindentől a mindenig, egyszerűen mindent.
Jó neki!
Érdekes tudni Kopasz Tamásról, hogy figurális alkotóként kezdte a pályáját.
Remekül rajzol és fest. Korai munkáin zavarbaejtő biztonsággal, bravúrosan formálta meg alakjait. Azután pedig egyszerre csak jött az elsöprő expresszív lendület, az anyagok tulajdonságaira és egyes anyagi jelenségekre épülő kísérletező időszak, amiből egyenes út vezetett az érzelmes absztrakción át a gesztus-zuhatagon átívelő jelenkori fogalmi vagy még inkább zenei absztrakcióig.
Ez a zeneiség egész lényét áthatja egyébként. Nemcsak, hogy rendszeresen hallgat zenét, kedvence a barokk zene: Handel és társai, de ő maga is muzsikál.
De ez már egy következő fejezet Kopasz Tamás összetett személyiségének nagyregényéből.

Így hát nem marad más hátra, mint hogy megköszönjem megtisztelő figyelmüket és gratulálok a művésznek a “kis retrospektív” kiállításhoz!

A kiállítást megnyitom, kérem tekintsék meg a tárlatot!

Szurcsik József
Munkácsy-díjas képzőművész,
a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa,
az Eszterházy Károly Főiskola docense

elhangzott,2011. 07.9.-én, Balatongyörökön