Hölgyeim és Uraim
Kopasz Tamás a miliő gondolkodója, egészen pontosan: miliőgondolkodó. Életműve abba a csoportba tartozik, melybe Clifford Stillisé - Gondolkodása a miliő új geometriájára épül. Ezen a geometrián keresztül mintegy "in more geometrico" érthetjük meg az általam vélt Kopasz-i filozófiát.
A miliő, köztes-hely, e geometriának megfelelően nem két dolog között, vagy a dolog két szélső határa között húzódik, hanem egy olyan bennfoglaltságban, amelynek egészen egyszerűen hiányoznak a szélei. A közép tehát egyáltalán nem az átlag, ellenkezőleg, ez az a hely, ahol a dolgok felgyorsulnak.
A dolgok között egy nem lokalizálható viszonyt jelöl, nem mozgást egyikből a másikba és fordítva, inkább merőleges irányt, keresztmozgást, mely egyiket is, másikat is magával ragadja, kezdet és vég nélküli patak: a két partot lassan mossa, középen pedig felgyorsul. Miliők, mindenütt csak miliők, melyek kölcsönösen tartalmazzák egymást, anélkül, hogy bármelyik is határolná a másikat. A világ középen keletkezik.
Nem könnyű középen észrevenni a dolgokat, és nem fentről lefele haladva vagy fordítva, balról jobbra vagy vissza: próbálják ki, meglátják, minden megváltozik.
Művészünk gondolkodását nem az eleje és vége lokalizálja, hanem a miliő, ami ezáltal egyszerre oszlatja szét a gondolkodás eredetéről és végéről szőtt álmokat, és a gondolkodás reflexív természetéről szőtt álmokat, melyek a gondolkodás miliőjét egy reflektálatlan és egy reflektált tudat "közé" helyezik.
Így Kopasz olvasatában a festészet sajátosan konstruktív munka, melyben az uralkodó és modellül szolgáló történeti distinkciók ellenében olyan minor folyamatokat szabadít föl, melyek a múltat és jelent keresztül-kasul átjárják, folyamatosan produkálják.
A gondolkodás síkja ezáltal nem oszlik két részre, egy korszakának immanens gondolkodására és egy transzcendens festészeti múltra, hanem teljes egészében immanens.
A Kopasz-i képek logikája a szervezõdés logikája, mely szükségképpen magában foglal topológiát, tipológiát és dramaturgiát. Egy humán játéktér felállítása a cél, ahol a sokszorosság gondolkodik és kényszerít ki gondolnivalót. Gondolkodása expresszív, amelyek felületi eloszlásokban fejez ki. Ám a gondolkodása sohasem azonos ezen eloszlások valamelyikével.

Annál is inkább, mivel a felületeloszlások maguk sem tiszta önazonosságukban jelenlévő jelentések, hanem tartalmazzák magukban a nem-jelentőt, a nonszensz-et. pl. két hang közt a zenében, két mondat közt a nyelvben, két vágás közt a filmben, vagy akár két pillanat közt az életben... olyan vákuum ez, olyan észrevehetetlen térköz, értelemköz, amely egyszerre előfeltétele az értelem szétterülésének és gyökeres átalakulásának.
A köz, az üres rubrika, melynek elhelyezése valójában nem lokalizálható két gesztus közé. Hiszen ott húzódik már a megkezdett gesztusban, a félmondatok, szavak, betűk, mozdulatok között is, amint egész szövegek, könyvek, partiturák, festmények között, sőt különböző korszakok különböző jelrendszerei között is.

Az üres rubrika nem egy hiány, hanem ellenkezőleg, a paradox túlcsordulása, burjánzása, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, a hirtelen, váratlan tempómódosítások, sikok koegzisztenciája, melyek egyszerre jelzik a köztes-hely pozícióját egyes Kopaszi történeti rétegekben, és e rétegek pozícióját a Kopasz-i miliőn belül.
Prosek Zoltán művészettörténész

elhangzott, 2012  szeptember 11.-én