Napjainkban, amikor kultúra ínséget szenved, és a művészetek végképp háttérbe szorulnak a kultúra- illetve művészetpártolás egyik (és csaknem kizárólagos) formája az ösztöndíjak rendszere. A HUNGART jogvédő egyesület közel egy évtizede támogatja ösztöndíjával a művészeket, biztosít alkotói munkájukhoz méltó körülményt egy éves időstartamra. A beszámoló kiállításokon évről évre látható anyag önmagáért beszél.
Jelenleg a 2005. év ösztöndíjasainak műveiből láthatunk válogatást. A kiállítás anyaga szerencsére nagyon változatos, hiszen ahány alkotó, annyi kifejezési forma, művészi megoldás. Mégis megpróbáltam egyfajta gondolati szálra felfűzni, valahogy csoportosítani a kiállított anyagot. Az első csoportba a festők tartoznak, akik eltérő munkamódszerekkel és más-más eszközökkel, de valamennyien a Rejtőzködő feltárulkozás attitűdjét képviselik. 
1. Maszk által – Gaál József művészetének alapvető metaforája a maszk, amely egyszerre elrejt és jellemez, individuális és ugyanakkor általános vonások hordozója. A rituális rejtőzködés, és a vallomás-szerű megmutatkozás eszköze egyben. A szerepjáték médiuma, amelynek segítségével a választott vagy éppen determinált arc mögé rejtőzve az ember képes átlényegülni, s a karakter által a rejtett, a tudat alatt létező énjét képes felszínre hozni. Gaál József jelenleg kiállított három hatalmas méretű tekercsképén ugyancsak megjelenik a maszk, bár az alakok testéhez mérten szokatlanul kicsi feje nem teszi hangsúlyossá az arcon viselt maszkot. A képek nagy részét a testek töltik ki. Ezeken a munkákon az egész test, illetve a maszkot viselő személy változik médiummá. Pontosabban a Gaál által teremtett lények nem csupán viselik a maszkot, hanem ők maguk a maszkok. A párosan megjelenő alakok, hol sziámi ikrekként elválaszthatatlan egységben jelennek meg, mint az Egymás kalodái című képen, hol a személyiség megkettőzésére utalnak, mint a Hasadt hold című festményen. A hold a teljesség és az örök változás szimbóluma, így Gaál József sokrétű, műfajokat átható művészetének és a maszk-motívumnak a szinonimájaként is értelmezhető.
2. Gesztusfolyamokba burkolvaKopasz Tamás, aki összművészeti alkotást mutat be. Egyrészt a képzőművészet két ágában a festészetben és szobrászatban készült munkáit is láthatjuk, másrészt festményeit Händel zenéje inspirálta. Pasztózusan felvitt festékrétegek kavarognak, ölelkeznek egymással Kopasz Tamás vásznain. Széles ecsetvonásokkal felhordott lendületes gesztusokból alakul a képek faktúrája. A festő karmozdulatait követhetjük, amelyek a zene lüktetését, ritmikáját, dinamizmusát hordozzák. A hol mélytüzű parázsló vörösek, a hol feketébe hajló, üszkös bordók és mályvák a zenei dallamok és az általuk kiváltott érzelmek közvetítői. A festékcsomók szinte megmozdulnak és elemelkednek a vászon felszínétől. Lebegő, kavargó faktúrákká válva utat nyitnak a végtelenbe. Magukba húznak, egyre mélyebbre, és végül elragadnak, akár az örvény.
Kopasz Tamás szobrai a festmények tökéletes pandanjai. Letisztult formákból megalkotott, minimalista plasztikák. Fekete lándzsákként hasítanak a térbe, mintha pengéjük mentén fakadna fel a forrásként felbugyogó festékpatak, amely a vásznakon megjelenik.
3. Rétegekbe zárva – Lencsés Ida kép-fragmentumokat fest. Tekercsek című sorozatának darabjai maguk is különböző nagyságú, vakráma nélküli vászoncsíkokra készültek, képszegmensek hatását keltik. A festett felületbe Lencsés Ida további fekete-fehér tépett szélű, szabálytalan papírdarabokat applikált. De ezek nem különülnek el a képfelszíntől, hiszen úgy dolgozta össze a papírokat a festékrétegekkel, hogy azzal egyneműnek hatnak. Mégis rusztikusan-plasztikusan gazdagítják a faktúrát. A töredékesség a rétegzettséggel párosul tehát Lencsés Ida munkáin, ami archaikus korokból származó leletek asszociációját is felidézi. A Tekercsek című műegyüttes egészen konkrétan a Qumran-ban megtalált Holt-tengeri tekercsekre is utal.
Áthatás című, dróthálóval kombinált textilképét ugyancsak rétegzettség jellemzi.
A Sakk-matt című, három darab kisméretű, négyzet alakú képből álló sorozat hasonló technikai megoldást mutat, a beépített kollázs-darabok itt is szervesen illeszkednek a festékfelületbe.
A sakktábla felosztására emlékeztető négyzethálós elrendezés mégsem szigorú geometriát mutat. Az organikus faktúra feloldja ezt a mértani zártságot, így ezek a művek tágabb értelemben a természetes és a mesterséges formák, illetve a gyakorlati és a fogalmi megközelítés közti igen keskeny határvonal megjelenítései.
4. Transzparens falakon át – Kis-Tóth Ferenc régebbi munkáit plasztikusan felhordott, vakolatszerű felületképzés jellemezte. A labirintusok és a népi motívumok világának ötvözése által, a murális faktúráktól eltávolodva jutott el a jelenleg látható letisztult, szerkezetesen komponált, transzparenshatású kompozíciókig. Pillanatnyiság és állandóság néz farkasszemet ezeken a műveken. A vakráma nélküli nagyméretű képeken a szerkezetes segédvonalak esetlegessége, valamint a geometrikus alakzatok kopottas kitöltése befejezetlenség érzetét kelti. A motívumok vonalas szerkezetekké, sávokká egyszerűsödve minimális festői eszközökkel párosulnak. A redukált festészeti megoldás egyfajta letisztulás irányába mutat. A hordozóanyag eredeti felületét csupaszon hagyva láthatóak maradnak az opálos fehér vásznak. Ezek is félig áteresztik a fényt, a rajtuk megjelenő vöröses, feketés festés egymáson átsejlő lazúros rétegei tovább fokozzák ezt a hatást. A fal, amelyet korábban vaskos festékrétegek, illetve festékbe kevert egyéb anyagok tettek rusztikussá és áthatolhatatlanná, most átláthatóvá, légiessé finomodott. Többé már nem elválaszt, hanem összeköt a külvilággal.
Fotósok – Szubjektív objektívek
Gáti György fotográfiai törekvései az utóbbi években az épített környezet leképezésére irányultak. Ösztöndíj-pályázata ezeknek a műveknek a sorába illeszkedik, a Gellért Szálló és Fürdő épületének és környezetének feldolgozására irányult. Az ösztöndíjas idő alatt – és azóta is – igen nagyszámú és átfogó spektrumú anyagot készít(ett) ebben a tematikában, de a jelenlegi tárlaton ennek csupán egy keskeny szeletét mutat(hat)ja be. A színes fotók tárgya az épületegyüttes és környezete, de valójában a téma a fény.
A képek ugyanis különböző napszakokban és megvilágításban tárják elénk az építészeti fragmentumokat. A lilás pirkadattól, a verőfényes napsütésen át a borongós szürkületig. Virágláda a balkonon (11 kisebb képből álló sorozat), rácsok, korlátok, kocsiablakban tükröződő épületek, ablakok közelről, majd távolabbról – léptéket váltva – ablaksorok rendszere áll össze.
Egészen hétköznapinak ható jelenetek és architekturális részletek párosulnak egyedi képkivágatokkal, fényhatásokkal, s ezáltal egészen új tartalmakkal telítődnek Gáti György fotóin.
A másik fotográfus, Gárdi Balázs művészetének alapvető motívuma az utazás. Fekete-fehér fotográfiái dokumentatív jelleget sugallnak, s az úti élmények feldolgozásainak hatnak, de természetesen sokkal többek annál. Jelenleg látható sorozata Afganisztánban készült képeket villant fel az ország életéből Háború és béke között. Objektívje által mór épületek, turbános férfiak és fekete kendőbe burkolt nők jelennek meg, de nem csupán a jellegzetes tájak, építmények, emberalakok és öltözékek érzékeltetik a hely szellemét. Sokkal inkább az atmoszférát ragadják meg ezek a munkák, éreztetik az ábrázolt helyek levegőjét, az utak porát, a fák leveleinek susogását. Vannak háborúra utaló jelenetek, mint például a dél-afgán Korangall völgyben őrködő katona, vagy a CH-47 helikopter tüzérségi ajtajából figyelő sziluett alak. Az amerikai lövedék által megölt talib katona sírja előtt felröppenő fehér galamb – az egész sorozat emblematikus darabja, egyszerre jeleníti meg a háború pusztítását és a béke szimbólumát. A Kabul belvárosában szaladó afgán fiú, a busz tetején deszkákat pakoló afgán munkás, vagy a kabuli elnöki palota kertjében imádkozó presbiterek, illetve a vendégházban a földre terített szőnyegeken pihenő afgán férfi – mind-mind kiragadott pillanatok az ott élő emberek mindennapjaiból. Életképek, amely szóösszetételben az életen van a hangsúly, a túlélésen.
A szellem szabadsága
Bárd Johanna a tipográfia művésze. Tervezői munkájának alappillérei az átlátható, világos szerkesztés, áttekinthető elrendezés, következetes betűválasztás. Könyv-, katalógus- illetve meghívóterveit a szöveg és a kép egyensúlya jellemzi. Gyakran alkalmaz képi szegmenseket a szövegtestekbe építve, emblematikus felvezetésképpen. Ez a fajta kiemelés emlékeztet a középkori iniciálékra, de annak egészen modern változata. Hiszen már nem kézzel írt, hanem nyomtatott betűk alkotják a textúrát, a festett képek helyett fotókat használnak, és a szerkesztés is számítógéppel készül. De a középkori párhuzam mégsem véletlen, hiszen Bárd Johanna magas szintű szakmai tudása a kódexmásoló szerzetesek alázatával és kitartásával rokonítható munkamorállal párosul. Egyértelműen érezhető egyéni stílusa, de mégsem válik manírrá vagy rutinná, hiszen minden egyes munkája a témától függően más és más. De a tipográfus művész kézjegye éppúgy felismerhető, akár egy-egy festőé, szobrászé. Minden témát komplexen körüljár, így összefüggő műegyütteseket alkot. Például ugyanahhoz a kiállításhoz (Modernizmus 1900-1935, Sándorfy István, Riegl Judit) készített katalógusokat és meghívókat, illetve az egy sorozatba illeszthető kiadványokat rokon vonásokkal fűzi össze. Bárd Johanna az alkalmazott műfajt az egyedi képzőművészeti alkotások rangjára emeli, ahogy azt jelenleg bemutatott munkái, köztük a 100 éves Szépművészeti Múzeum Remekművek az ókortól napjainkig című könyvének borítója és lapjai is mutatják.
Az intermediális eszközöket alkalmazó Vincze Ottó projektoron kivetített filmje a bezártság, az elzártság által szól a szabadságról. Vincze Ottó korábbi munkáit is precíz kivitelezés és átlátható fogalmazás jellemezte. Ugyancsak világosak és letisztultak alkalmazott szimbólumai is, egyszerűségükben rejlik drámai hatásuk. Jelenlegi alkotásában a rabság metaforáját alkalmazza a vele ellentétes fogalom, a szabadság megjelenítésére.
Az itt látható szürke rabruhába öltöztetett nőalak a külvilággal létesít kapcsolatot az ablaküvegen át küldött, tükörírással a levegőbe rótt jelek segítségével. Az egyenruha által uniformizált egyén privát jeleit mindenki kódolhatja, aki ismeri e jelrendszert. A titkos üzenet nyilvánossága által kiáltványként hangzik a négy levegőbe írt szó: SZABAD – SZELLEM – GONDOLAT – AKARAT. A szertartásosan végzett mozdulatsor szakrális tartalommal tölti meg a profán jelenetet, így a szavak ismétlése fohászként cseng. A négy szó tetszőlegesen párosítható, a ’szabad’ jelző azonban meghatározó jelentőségű – mindhárom másik szóval összeilleszthető. A test fogságban van ugyan, de a szellem, a gondolat, az akarat SZABAD marad.
Ennyit szerettem volna bevezetésképpen elmondani. Minden kiállítónak és a szervezőknek is gratulálok.
A kiállítást megnyitom.
Szeifert Judit

2006. december 7.